2009-ben az ABÉVA Kft. - az Önkormányzat kezességvállalása mellett - 800 milliós kötvényt bocsájtott ki. Sokan, sokszor félreértették az iskolai tornacsarnok beruházásával kapcsolatban igénybevett külső forrást. Hívhatjuk akár adósságot keletkeztető kötelezettségvállalásnak is, a lényege ugyanaz marad: egyszer vissza kell fizetni.
Most akkor van hitelünk vagy nincs?
'SZAR' ÜGY, avagy szennyvízkezelő bővítése, korszerűsítése nem hivatalos álláspont
Ezt a cikket azért adom közre, mert felháborítónak tartom, hogy Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. év végén több munkacsoportot hozott létre, amik így vagy úgy de több hónap késéssel sem jutottak semmilyen állásfoglalásra. Az okokat egyenlőre nem feszegetem, de előbb vagy utóbb az ok-okozati összefüggéseket is tisztába kell tennünk.
Pénztalicska határok nélkül (Magyar Hírlap 2010. november)
Hunvald, Verók, Csécsei és Weinek a liberalizmus szellemében alkalmazta tanácsadóit. A kerületen kívülieket is mély vízbe dobták. A főügyészség már nyomoz némely szerződések ügyében a fiktivitás gyanújával, de eddig csupán Erzsébetváros volt polgármesterét gyanúsították meg.
Weinek ma már több ügyben is gyanusított...
Nincs semmi gond a pénztalicskával, csak rakottan jöjjön és üresen menjen, ne fordítva.
Kis némedi körkép kommentár nélkül 2011. április
Józan Sándor Alpolgármester Úrral ma reggel tartottunk egy kis határszemlét, nem kommentálnám.
Tovább az albumra>>>
Pillangóhatás, avagy egy első apró fuvallat
Minden pusztító vihar egy első, aprócska fuvallattal kezdődik, pedig aztán iszonyatos, maradandó rombolást végez. Ez a volt pgm által jegyzett előterjesztés lehetett a szemétbányával kapcsolatban az első fuvallat, ami talán tényleg a kezdete ennek szomorú és mérhetetlenül sajnálatos történetnek. Ahhoz összefüggéseiben megértsük a teljes folyamatot, ezt a dokumentumot mindvégig szem előtt kell tartanunk. (Edward Lorenzről a wikipédiában)
Ismerve a dolgok mai állását, nagyon sok kérdés merül fel...
Az iskolai tornacsarnokkal kapcsolatos hozzászólás közreadása
A napokban valaki jónéhány költői kérdést tett fel a tornacsarnokkal kapcsolatban a fórumra, amire (x)sanax néven valaki tökéletesen összefoglalta a válaszokat. Hitelesnek és érdemesnek tartottuk, hogy itt is közreadjuk, mert nem biztos, hogy mindenki ismeri az összes részletet.
Minden kezdet nehéz, hát még 1990-ben egy alakuló önkormányzati ülés.
Sticz Képviselő Úr egy kicsit túlzott reményekkel teli idealista volt, de ugyanakkor ragaszkodott a saját ideális elképzeléseihez.
Szeméthegyet ajándékba
szívesen ad az ember, főleg ha már annyi hulladék van benne, hogy szinte már egy szalmaszál sem fér rá.
TEGYÜK ÖSSZE A KEZÜNKET
miközben serényen imádkozunk és teljes szívünkből reméljük, hogy a helyi adók a közeljövőben nem lesznek 'központosítva'.
Alsónémedi Nagyközség 2011. évi költségvetése
A számok nem versek, hogy ki így, ki úgy értelmezze, aztán a költő meg azt mondja: "...gondolta a fene..."