A Gazeta Polska keresztény-konzervatív országos napilap szervezésében ismét 'nagy utazás'-ra indulnak lengyel testvéreink. A mintegy tízezer Orbán Viktorral szimpatizáló lengyel közül sokan már akkor - tavaly márciusban - megfogadták, hogy 2013-ban is jönnek. A Kossuth térről elvonulva számtalanszor elhangzott a 'Viszontlátásra Varsóban!', de őszintén szólva nem sok honfitársunk vette komolyan az invitálást. Mi komolyan vettük és - így utólag - életünk végéig bántuk volna, ha nem vagyunk ott novemberben Varsóban. Mi  - részben egy véletlen folytán - a GP klubok tagjaiból álló - elmondásuk szerint - 12-13 ezres csapatához csapódtunk. Azt tudni kell, hogy az eredeti Függetlenség Menete szervezője nem a Gazeta Polska napilap és nem is a PIS, hanem nemzeti radikális futball szurkolók klubjai voltak. A GP klubok tavaly vettek először részt hivatalosan és egy hosszabb útvonalat jártak be, mint az ultrák ezáltal is jelezve az elkülönülésüket. Nos ez a több, mint tízezres 'gazétapolszkás' tömeg többórás egy helyben ácsorgás és - mivel nem lehetett tudni, hogy az eredeti útvonal járható lesz-e  - többszöri menetoszlop-dordítás után is türelmesen várt.

Hosszú órák múlva sem csendesedtek el a hanggránátok és kezdett igen fojtogatóvá válni - főleg a menetoszlop elején - a szomszéd utcából beáramló könnygáz... A 'radikális' lengyelek hőbörgés helyett, a mobil hangosbemondó jelére egyszer csak elkezdtek imádkozni. Hosszú percekig állt a tízezres tömeg és egy emberként imádkozott, miközben a szomszéd utcából is fülsiketítően csak a hanggránátok meg petárdák hallatszottak: bang-bang-bang. Nem hiszem, hogy van a földön olyan ember, akire ez ne lett volna drámai hatással. Letaglózó, felemelő és végtelenül méltóságteljes volt egyben. Mindez többórás várakoztatást követően. Nem hagyták magukat se provokálni, se kifárasztani, órák után sem indult senki haza, még az idősek és a kisgyermekes családok sem. Közben nyugtattak minket: "ne féljetek, nem lesz semmi baj". Nem is féltünk, végtére nem egy tojáspatkoló szakkörre mentünk, hanem egy kormányellenes felvonulásra. A tízezres tömeg türelemmel és alázattal várt míg végül szabad lett az út.

Lengyelországban láttam életemben először, ahogy egy zsúfolásig telt (bent már egy szalmaszálat sem lehetett volna leejteni) templom előtt fiatalok térdelnek a hóban a templomudvaron és a mínusz 10 fokban hangszórókon keresztül hallgatják a misét. A műbőrdzsekis, oldalt kiborotvált-tarajos punk fiatalok is, nem csak a 'jól szituáltak'. Talán éppen ez a hit adott erőt nekik, hogy megőrizzék lengyel öntudatukat úgy, hogy több, mint 100 éven keresztül nem is volt Lengyelország Európa térképén. Több, mint száz évig nem csak Istenben hittek, hanem Lengyelország 'feltámadásában' is. Ebből a hitből annyi van nekik, hogy még nekünk is jutott és jut majd március 15-én. Ránk fér!