2009-ben az ABÉVA Kft. - az Önkormányzat kezességvállalása mellett - 800 milliós kötvényt bocsájtott ki. Sokan, sokszor félreértették az iskolai tornacsarnok beruházásával kapcsolatban igénybevett külső forrást. Hívhatjuk akár adósságot keletkeztető kötelezettségvállalásnak is, a lényege ugyanaz marad: egyszer vissza kell fizetni.

Most akkor van hitelünk vagy nincs?

 

Részlet a 2009-es költségvetés zárszámadásából:

 

Határozati javaslat:
A 2009. évi pénzmaradvány elszámolását a Képviselı-testület elfogadja. Ugyan nem melléklete a költségvetési beszámolónak, de tájékoztató jelleggel be kell mutatnunk mérlegünket, vagyonkimutatásunkat, valamint pénzeszközeink változását. Ebbıl kiderül, hogy a több, mint 747 millió forintos pénzmaradvány mellett (amely tartalmazza 485 millió forintos kincstárjegyeink értékét) rendelkeztünk még több mint 9 millió forint értékő gázkötvénnyel és mintegy 42 millió forint összegő befektetési alapba elhelyezett értékpapírral is. Ezen felül adott kölcsöneink összege 100 millió forintról 300 millió forintra emelkedett (az ABÉVA Kft-nek a Suzuki megvásárlásához adott pénz miatt). Az Önkormányzat 2009. év folyamán vagyonát gyarapította, a vagyon értéke 6.397.332 eFt-ról 6.617.785 eFt-ra emelkedett. Ez 3,4 %-os növekedésnek felel meg. A tavalyi évben is sikerült Önkormányzatunknak úgy gazdálkodnia, hogy év végén ne legyen hitelállományunk, így könyvvizsgáló által nem kell zárszámadásunkat auditáltatni.

Alsónémedi, 2010. március 31.

Dr. György Balázs
polgármester

A 'be kell mutatnuk' és a 'sikerült' az eredeti szövegben is kiemelt. A fenti fogalmazás kétségtelenül igaz, de a 'sikerültben' kicsit azért benne van a 800 milliós kezességvállalás, ami felvet egy törvényességi kérdést.

Meg is kérdeztem a frissen kinevezett Jegyző Asszonyunkat, hogy mit gondol a kérdésről:

feladó Civil Kapocs
címzett "dr. Deák Erzsébet"
dátum 2011. április 15. 8:55
tárgy állásfoglalás kérése
küldő gmail.com

 

Tisztelt Jegyző Asszony!


Gratulálok a kinevezéséhez!

Szeretnék állásfoglalást kérni két egyszerű kérdésben:

  • Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata 2009-ben az alábbi kt. határozat felhatalmazásával készfizető kezességet vállalt, törvényes volt-e ekkora mértékű kezességvállalás?
  • A hatályos helyi vagy más szabályozás szerint a Képviselő-testületi felhatalmazás nélkül a Alsónémedi Nagyközség Polgármestere milyen értékben köthet önállóan szerződést, illetve rendelkezhet számlák kifizetéséről?

A második kérdésre választ adó dokumentumot a honlapon nem talátam, de lehet hogy csak én voltam figyelmetlen.

Üdvözlettel:



Juhász Zoltán
Alsónémedi, Somogyi B. u. 36.

2009-06-16 - KTH146/2009. (06. 16.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen, 2 nem szavazás alapján az alábbi határozatot hozta:

146/2009. (06. 16.) sz. önkormányzati határozat

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az ABÉVA Kft. által kibocsátott 800 millió forint névértékű beruházási célú kötvény 100 %-ának erejéig készfizető kezességet vállal. A Képviselő-testület felhatalmazza dr. György Balázs polgármestert a Kft. kötvénykibocsátását érintő garanciavállalásokkal kapcsolatos valamennyi okirat aláírására.

Határidő: azonnal, illetve folyamatos.
Felelős: Dr. György Balázs polgármester.

 

Részlet az Önkormányzati törvényből:

Az önkormányzat gazdálkodása

88. § (1) A helyi önkormányzat:
------------------------
(2) A helyi önkormányzat adósságot keletkeztető éves kötelezettségvállalásának (hitelfelvételének és járulékainak, valamint kötvénykibocsátásának, garancia- és kezességvállalásának, lízingjének) felső határa a korrigált saját bevétel.

a) korrigált saját bevétel: a rövid lejáratú kötelezettségek (tőke- és kamattörlesztés, lízingdíj) adott évre eső részével csökkentett saját bevétel éves előirányzatának 70%-a, és a megszűnt víziközmű-társulattól átvett, még meg nem fizetett érdekeltségi hozzájárulások beszedéséből származó bevétel,.


Forrás:
http://www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99000065.TV

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat 2009. évre tervezett bevétele

 

 

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezer Ft

 

Megnevezés

 

 

 

 

2009.évi eredeti ei.

 

2009.IV. mód.ei.

1.) Saját bevételek

 

 

 

 

 

 

 

 

Intézmények működési bevétele

 

 

67084

 

72484

Építményadó

 

 

52000

 

52000

Iparűzési adó

 

 

400000

 

400000

Helyi adók után pótlékok, bírságok

 

 

4000

 

3715

Idegenforgalmi adó

 

 

7500

 

7500

Gépjárműadó

 

 

85000

 

85000

Talajterhelési díj

 

 

 

 

 

1000

 

607

Értékpapírok eladása

 

 

9690

 

9690

Felhalmozási bevétel

 

 

70752

 

70752

Saját bevételek összesen

 

 

 

 

 

697026

 

701748

Forrás: www.alsonemedi.hu