INFORMÁCIÓSZABADSÁG? INFORMÁCIÓ, SZABADSÁG?
A közérdekű adat megismerésének joga
Avtv. 2. § 4. „közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő, valamint a tevékenységére vonatkozó, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől.”
„A közérdekű adat megismerése iránt bárki – szóban, írásban vagy elektronikus úton – igényt nyújthat be.”21 E rendelkezés alapján bárki, akár jogképességgel nem rendelkező személy vagy szervezet is, lényegében bármilyen módon igényelheti a közérdekű adatot. Az adatkezelő pedig ezt az igényt bármilyen – az igénylő által kért – módon köteles teljesíteni, a lehető legrövidebb idő, de legfeljebb 15 nap alatt. Az igény elutasításáról viszont legfeljebb 8 napon belül – indoklással – értesíteni kell az igénylőt. Ha nem teljesítik az igényt (elutasítják, vagy nem reagálnak 15 napon belül), a következő jogérvényesítési eszközök állnak rendelkezésre:
Az adatigénylő, ha a közérdekű adatra vonatkozó igényét nem teljesítik, bírósághoz is fordulhat. A soron kívüli és szintén illetékmentes eljárásban a bíróság kötelezheti az adatkezelőt a közérdekű adat közlésére. Az eljárás megindítására nyitva álló határidő az adat kiadásának megtagadástól illetve a teljesítési határidő eredménytelen elteltétől számított 30 nap. Büntetőeljárás indulhat akkor, ha a kötelezett a tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, ha a közérdekű adatot hozzáférhetetlenné teszi vagy meghamisítja, illetve a hamis vagy meghamisított közérdekű adatot teszi közzé vagy hozzáférhetővé. A vétség két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
Vannak dolgok, amiket kérés nélkül is közre kellene adni...2011-ben is.
Rozgonyi Erik Címzetes Főjegyző Úr kiegészítése a PÜ. Bizottság 10. napirendi pontjához. (2011. 01. 19.)
"A Bizottság korábbi Elnöke több alkalommal felhívta a figyelmemet arra, hogy még mindig nem tette a Polgármesteri Hivatal közzé 2010. évi nagyösszegű szerződések adatait. A vonatkozó jogszabályok szerint a nettó 5 millió forintot meghaladó szerződések összegeit negyedévente frissítve közzé kell tenni, a 2010-es lemaradásunkat a Bizottság ülésére pótoljuk. A továbbiakban nagyobb figyelmet fogunk fordítani ezen jogszabályi kötelezettség betartására is."