Az utóbbi két évben az Alsónémedi Önkormányzat ellen indított közérdekű adatszolgáltatások kötelezése ügyében benyújtott keresetek kapcsán ízelítőt kaptunk a jogérvényesítés cseppet sem szeplőtelen mivoltáról. Minden eljárás a bíróság illetékességének ellenőrzésével kezdődik. A bíróság illetékességének megállapítása köztudottan nem tartozik legbonyolultabb jogi aktusok közé.

Ennek ellenére egy hónapon belül három bíróság háromféle döntést hozott az illetékesség ügyében. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon először első fokon lefolyt az eljárás, amit a Fővárosi Törvényszék megsemmisített. Az elsőfokú ítélet kihirdetése előtt már tudtam, hogy az illetékesség miatt új elsőfokú eljárás lefolytatására fog sor kerülni, ezért megkérdeztem a bírónőt, hogy a bíróság illetékességéhez férhet-e kétség. Szerinte az illetékesség helyességéhez nem fért kétség, de a másodfokon eljáró háromtagú bírói tanács nem osztotta ezt az álláspontot.

Két héttel korábban a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz beadott keresetem ügyében egy másik bíró a Dabasi Városi Bíróság illetékességét állapította meg és a kereset áttételéről határozott. Szintén tévesen. A következő keresetemet már a Dabasi Bíróságra adtam be, hivatkozva a korábban a PKKB-n az illetékesség ügyében hozott határozatra. Végül a Dabasi Városi Bíróság döntött helyesen és a keresetek áttételéről határozott a Budakörnyéki Bírósághoz.

Az illetékességek ügyében meghozott határozatok indoklásai szájbarágósan egy teljes bekezdésen keresztül magyarázták el nekem, a jogban nem jártas oktondi állampolgárnak, hogy pontosan mit értelmeztem rosszul, majd hamarosan a PKKB-n feltett kérdésemre elhangzott 'a bíróság illetékességéhez nem fér kétség'. Vagy mégis. Kétféle is.

Gondolta a fene! - mondta Arany János, amikor belemagyaráztak valamit egyik művébe a túlbuzgó verselemzők. Azt végképp nem gondoltam, hogy a jog is egy ilyen szabad műfaj: ki így, ki úgy, más meg amúgy értelmezi egy hónap különbséggel ugyanazt a törvényt. Egyéb elképesztő dolgok is megtörténtek, de azokat majd a keresetek jogerős lezárásáig nem bolygatnám. Mindenesetre a kép- és hangfelvétel készítése óriásit dobott a színvonalon, mert onnantól kezdve a tárgyalások jegyzőkönyvei szinte szó szerinti leirattá váltak.

Pár hete még a fentieknél is elképesztőbb tapasztalatokat szereztem. Történt ugyanis, hogy egy fizetési meghagyást kaptam egy olyan gépjármű parkolási birságával kapcsolatban, aminek sosem voltam a tulajdonosa. A dolog úgy kezdődött, hogy miután a nyilvánvalóan téves a fizetési meghagyást kézbesítették, egy illedelmes tértivevényes levélben kifogást emeltem a fizetési meghagyás ellen: mondván, hogy nem én vagyok a gépjármű tulajdonosa, hanem egy másik Juhász Zoltán, aki ráadásul Budapesten lakik.

Annak ellenére, hogy a tilosban parkolás bizonyításául szolgáló iratokból egyértelműen kiderült, hogy az a JZ nem én vagyok, az ügy automatikusan perré alakult. A dolog pikantériája az, hogy az eljáró bíró ügyet sem vetett a korábban megtett kifogásra. Valószínűleg azért, mert futószalag-szerűen mennek le ezek az perek. A legszebb az egészben az volt, hogy miután először szóban előadtam, hogy az a JZ nem ez a JZ, még én kaptam fejmosást, hogy ezt miért nem jeleztem a tárgyalás előtt. Végül megpróbáltam a lehető legudvariasabban a bírónő tudomására hozni, hogy az bizony benne volt a keresetben, csak el kellett volna olvasni.

El tudtam volna fogadni egy olyan konstrukciót, hogy kifizetem a harmincezret, de akkor kérem a szinte új, a fotók szerint megkímélt állapotú járművet, de ez a bíróság borítékolható álláspontja szerint nem lett volna kivitelezhető. Mindegy, talán érdemes lett volna megpróbálni, mert ma már minden lehetséges, ha bíróságról van szó.