2012. január 21. Békemenet Magyarországért

Tegnap világossá tettük az egész világ számára, hogy az alaptalan vádakkal szemben igenis higgadt és józanul gondolkodó a magyarok többsége. Nemhogy atrocitást, de még egy elejtett papírzsebkendőt sem lehetett látni. Nem is lehetett volna hova ejteni. Leírhatatlan az, ahogy ez a többszázezer ember egyszer csak közös nevezőre került és vadidegenek szóltak úgy a szomszédjukhoz, mintha legalább 20 éve ismernék egymást.

Én személy szerint másodszor voltam utcai demonstráción, először 1989. október 23-án, amikor Szűrös Mátyás az Országház erkélyéről kikiáltotta a köztársaságot. Akkor, 17 évesen nagyon hasonlót éreztem, mint tegnap: mindenki tele volt reménnyel és békésen szerettünk volna lezárni egy gyalázatos korszakot. Akkor legrosszabb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy bő húsz év elteltével gazdasági tekintetben 40 évet fogunk visszalépni. Vagy ki tudja hányat...

Nagyon remélem, hogy húsz év múlva másképp, kevésbé csalódottan fogunk visszaemlékezni a most következő 20 évünkre.